Kik vagyunk? – A nehéz tehergépjárművek számára az AS 24 egy kifejezetten a fuvarozók számára kialakított európai hálózat
Az 1988-ban alapított, akkor még független AS 24 mostanra a TotalEnergia vállalat leányvállalata lett. Az AS 24 közel 30 éve foglalkozik üzemanyag forgalmazással, illetve más szolgáltatások értékesítésével a fuvarozók számára.
Szállítmányozók: Az AS 24 tisztában van munkájuk minden nehézségével.
Első számú európai hálózat, több mint 15 000 partner állomással
A rendkívül nagy lefedettséget biztosító, nehéz tehergépjárművek igényeinek megfelelően kialakított állomásainak hálózatával és a fuvarozók munkájának megkönnyítését célzó törekvésével, az AS 24 nagyon hamar a nehéz tehergépjárművek legfőbb európai üzemanyag forgalmazójává lépett elő.
Az AS 24 választásával Európa-szerte biztosítani tudja üzemanyag-ellátását.
több mint 900 AS 24 töltőállomás
több mint 15 000 partner állomás
Ismerkedjen meg az állomásokon elérhető kiegészítő szolgáltatások palettájával: a tachográf adatok begyűjtésétől kezdve egészen a járművek mosásáig. Az AS 24 nem pusztán egy egyszerű szolgáltató. A fuvarozók partnere kíván lenni, különös hangsúlyt fektetve az innovációra.
A fuvarozók körében az Európa 28 országában jelenlévő AS 24 nagy elismertségnek örvend minőségi kínálata, kiterjedt állomás-hálózata, a tranzakciók biztonsága és árainak versenyképessége révén is.
Kifejezetten a fuvarozók érdekeit kiszolgáló hálózat
Az AS 24 célul tűzte ki, hogy partneri viszonyt alakítson ki a szállítmányozó cégekkel, és minden útközben felmerülő igényüket ki tudja szolgálni, segítve az ügyfelek munkáját és a gépjárművezetők haladását.
A minőségi szolgáltatást biztosító AS 24 munkatársai törekednek újabb és újabb innovációk bevezetésére, gondoskodva egyben a kifejezetten a szállítmányozó cégek igényeinek megfelelő szolgáltatások hozzáadott értékéről is.
Az innovációra törekvő AS 24 folyamatosan fejleszti kínálatát. Jelenleg a CNG saját hálózaton belüli forgalmazásának, valamint útdíjfizetési megoldásainak fejlesztésén dolgozik Európa-szerte.
Kérdése merült fel? Tájékoztatást szeretne? A szállítmányozási piacon nagy szakértelemmel rendelkező AS 24 társa lehet a mindennapokban flottakezelésének optimalizálásakor. A segélyszolgálat igénybevételekor mindig számíthat az AS 24 partnereként dolgozó szakemberek hálózatának hozzáértésére és megbízhatóságára, akik mindig a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban igyekeznek kéréseit teljesíteni a nap 24 órájában és a hét minden napján.
Tudta-e?
Mostanra több mint 30 000 ügyfél tisztelte meg bizalmával az AS 24-et, amely továbbra is fejleszteni kívánja hálózatát, hogy a nehéz tehergépjárművek könnyedén ki tudják elégíteni energetikai erőforrás szükségleteiket, és más, kifejezetten nekik kínált szolgáltatásokat is igénybe vehessenek.
Hálózati jelenlét Európa 28 országában
Sélectionnez votre pays :
Pays
Slovaquie
Moldavie
Lituanie
Turquie
Ukraine
Suisse
Suède
Slovénie
République tchèque
Royaume-Uni
Roumanie
Portugal
Pologne
Pays-Bas
Norvège
Luxembourg
Lettonie
Italie
Irlande
Finlande
Estonie
Espagne
Danemark
Bulgarie
Biélorussie
Belgique
Autriche
Allemagne
France
Bosnie-Herzégovine
Croatie
Grèce
Macédoine
Serbie
Hongrie
Maroc
contact
Slovaquie
AS 24 Česká republika s.r.o.
Feriencikova 7, Bratislava, 811 08, Slovensko
as24.cz@as24.com
+420 224 890 592
+420 224 890 597
contact
Moldavie
AS 24 Tankservice S.R.L.
The Landmark - Building C - Floor 5
Str. Vasile Alecsandri Nr. 4, Sector 1
0106319 Bucuresti
Romania
as24@ro.as24.com
(+40) 374 20 11 41
00 40 21 404 35 14
contact
Lituanie
UAB AS24 LIETUVA
UAB „AS 24 Lietuva“
Antano Tumėno g. 4-1101
LT-01109 Vilnius,
Lietuva
as24@lt.as24.com
00 370 52123294
00 370 52123293
contact
Turquie
AS 24 TURKEY PAZARLAMA LTD. STI.
Saray Mahallesi Dr. Adnan Buyukdeniz Cad.
Akkom Ofis Park Kelif Plaza 3. Blok No:2 Kat:3
34768 - Ümraniye / İSTANBUL
as24@tr.as24.com
+90 216 692 13 60
+90 216 692 13 65
contact
Ukraine
AS 24 POLSKA Sp. z o.o.
Al. Janan Pawla II, 80 / 12 A
00175 WARSZAWA
biuro@as24polska.pl
0048 22 331 80 80
contact
Suisse
AS 24
AS 24 S.A.S
1 boulevard du zenith
44800 st herblain
France
ebernotiene@as24.com
+33 (0) 2 40 92 24 24
contact
Suède
AS 24 Sverige AB
c/o Svensk Ekonomi-Tjanst AB
Hojagatan 3
212 22 Malmo
Sverige
customer.serv-nordic@as24.com
0800 030 2424
contact
Slovénie
AS 24 Tankservice GmbH
Modecenterstraße 17 / Obj. 1 / EG / Top A
1110 Wien
Austria
as24@at.as24.com
0043 (0)1 61 50 777 11
0043 (0)1 61 50 777 20
contact
République tchèque
AS24 Česká republika s.r.o.
River Garden II/III
Rohanské nábřeží 678/29
18600 Praha
as24.cz@as24.com
+420 224 890 592
+420 224 890 597
contact
Royaume-Uni
AS 24 Fuel Card Ltd
GNR8
49 Clarendon Road
Watford WD17 1HP
UK
as24@gb.as24.com
0044 (0) 1923 801 060
0044 (0) 1923 801 063
contact
Roumanie
AS 24 Tankservice S.R.L.
The Landmark - Building C - Floor 5
Str. Vasile Alecsandri Nr. 4, Sector 1
0106319 Bucuresti
as24@ro.as24.com
(+40) 374 20 11 41
00 40 21 404 35 14
contact
Portugal
AS 24 Portugal - Produtos Petroliferos S.A
Estrada de Paço de Arcos n°28
- 1°C
2770-129
PACO DE ARCOS
as24@pt.as24.com
0035 1 21 446 79 20
0035 1 21 446 79 21
contact
Pologne
AS24 POLSKA Sp. z o.o.
Al. Janan Pawla II, 80 / 12 A
00-175 WARSZAWA
biuro@as24polska.pl
0048 22 331 80 80
contact
Pays-Bas
AS 24 Belgium N.V / S.A
40 Avenue des Arts /
Kunstlaan 40
1040 Bruxelles / 1040 Brussel
BELGIUM
customers.service-be@as24.com
0032 (0)22 74 27 80
0032 (0)22 74 27 89
contact
Norvège
AS 24 NORWAY
c/o Svensk Ekonomi-Tjanst AB
Hojagatan 3
212 22 Malmo
Sverige
customer.serv-nordic@as24.com
0800 030 2424
contact
Luxembourg
AS 24 Belgium N.V / S.A
40 Avenue des Arts /
Kunstlaan 40
1040 Bruxelles / 1040 Brussel
BELGIUM
as24@be.as24.com
0032 (0)22 74 27 80
0032 (0)22 74 27 89
contact
Lettonie
UAB AS24 LIETUVA
UAB „AS 24 Lietuva“
Antano Tumėno g. 4-1101
LT-01109 Vilnius,
Lietuva
as24@lt.as24.com
00 370 52123294
00 370 52123293
contact
Italie
AS 24 Italia SRL
Via Rombon 11 20134 MILANO ITALIA
as24@it.as24.com
0039 02 49 58 32 55
0039 02 84 56 37 35
contact
Irlande
AS 24 Ireland
Suite 205B, the Capel Building
Mary’s Abbey, Dublin
Co Dublin 7
Eire
as24@gb.as24.com
0044 (0) 1923 801 060
0044 (0) 1923 801 063
contact
Finlande
AS 24 FINLAND
c/o Svensk Ekonomi-Tjanst AB
Hojagatan 3
212 22 Malmo
Sverige
customer.serv-nordic@as24.com
0800 030 2424
contact
Estonie
UAB AS24 LIETUVA
UAB „AS 24 Lietuva“
Antano Tumėno g. 4-1101
LT-01109 Vilnius,
Lietuva
as24@lt.as24.com
00 370 52123294
00 370 52123293
contact
Espagne
AS 24 ESPAÑA
c/ Valencia, 307, 4e planta
08009
BARCELONA
as24@es.as24.com
0034 934 59 36 86
0034 934 58 87 46
contact
Danemark
AS 24 Danemark A/S
C/O Total Danmark A/S
Aldersrogade 6C, 4
DK-2100 K�avn
DENMARK
customer.serv-nordic@as24.com
0800 030 2424
contact
Bulgarie
AS 24 Bulgaria EOOD
1404 Sofia, BULGARIA
69 Bulgaria Blvd.,
Business center Infinity Tower 13 th Floor